Budapesti látványosságokról informálódhat honlapunkon:
Budai Vár

Amikor a Budai Várról beszélünk, nemcsak a palotára gondolunk, hanem a Várhegyre épült középkori városra is. Szűk, kanyargós kis utcáin éttermek várják vendégeiket, gótikus ablak- és ajtókeretek adják meg a Várnegyed régies hangulatát. 1987 óta a Világörökség részeként tartják számon. Az itt található épületek között több is már önmagában nevezetességnek tekinthető. Ilyenek például a Budai Királyi Palota, a Mátyás-templom, valamint a köztársasági elnök hivatala a Sándor-palota.
Cím: 1014 Budapest, I. kerület
Budai Királyi Palota
A XIII. században épült barokk palotát a város szinte minden pontjáról látni lehet. Ferenc József és a Habsburg Főhercegek rezidenciáját a kor legkiválóbb mesterei alakították ki. Sajnos a későbbi tűzvészek, földrengések és nagy erejű lőporrobbanások nagy károkat okoztak, gyakran kellett javítani a falakat, új bástyákat építettek. A közel 150 éves török uralom után kezdődött el 1741-ben a mai barokk palotarendszer építése, melyet 1896- 1903 között Ybl Miklós és Hauszmann Alajos tervei alapján bővítették. A II. világháború súlyos sebeket ejtett a Budai Királyi Palotán. Kiégett, elpusztultak értékes festményei, bútorai.
Felújítása után Budapest egyik kulturális központjává vált. Itt található meg a Magyar Nemzeti Galéria, melynek termeiben állandó kiállítás kereteiben megtekinthetők a középkor, a reneszánsz, és a barokk kor művészeti alkotásai, és a leghíresebb magyar festők munkáit, mint például Munkácsy Mihály, Mányoki Ádám, Szinyei Merse Pál, Csontváry Kosztka Tivadar és M.S. Mester munkái.
A palota együttes ad otthont a Budapesti Történelmi Múzeumnak, ahol a régi (XIII. századi) palota maradványait tárják fel – köztük Anjou-kori szobortöredékek is láthatóak.
A Budai Királyi Várpalotába a Duna-parttól induló és a hegyen felkúszó korhű kötélvasúttal – a Siklóval – is könnyen feljuthatnak.
Mátyás-templom

A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt gótikus stílusban épült 1255- 1269 között. A többször átalakított templom koronázások és királyi esküvők színtere volt. Mai alakja a XIX.- XX század fordulójára készült el Schulek Frigyes tervei alapján. Ekkor készültek a ma látható freskók és belső díszítések is Lotz Károly, Székely Bertalan és Zichy Mihály közreműködésével. Itt nyugszik III. Béla magyar király és felesége Antiochiai Anna. A templom kincstára és altemploma látogatható. Rendszeresen tartanak itt hangversenyeket is kitűnő akusztikája miatt.
Szentháromság-oszlop
A Szentháromság-oszlop a barokk kor jellegzetes alkotása. A budai polgárság megbízásából emelték, hogy emlékeztesse és megvédje a lakosságot a pestis járványtól (1710). A közel 15 méter magas építmény, hatszögletű obeliszk mészkőből készült, valamint szobrokkal gazdagon díszített, melyek 1,8–2,8 méter magasságúak. A domborműveken három jelenet látható: Dávid király könyörgése a pestis megszüntetéséért, a pestisjárvány háttérben a Budai várral, és a Szentháromság-emlék építése. Ungleich Fülöp és Hörger Antal alkotása.
Halászbástya

A Schulek Frigyes által tervezett Halászbástya a XVIII. századi várfalakra épült fel 1895 és 1902 között. Hét tornya a hét honfoglaló magyar vezért jelképezi. A neogótikus építmény közepén Szent István király, míg lábainál Hunyadi János és kolozsvári Szent György szobrának másolata áll.
Sziklakórház – titkos légókórház és atombunker
A jórészt csak városi legendákból ismert Sziklakórház, a korábbi titkos légókórház és bunker, nemzetközi szintű szenzáció. A ‘60-as években korszerűnek számító kórház berendezése máig fennmaradt, működőképes gépészete nap mint nap ellátja feladatát.
A bejárás során megtekinthetik a II. világháború alatt épült és használt részeket. Budapest 1944-es ostroma során többezer sebesült szorult a Sziklakórházba és a várbarlangba. Ez volt az egyetlen végig működő kórház az ostrom során. A szemtanúknak Dante pokla jutott eszébe róla. A hidegháború idején atombunkerré fejlesztették és „szigorúan titkos” minősítést kapott.
Megtekinthető állandó kiállításaink:
* II. világháborús légókórház és egészségügyi kiállítás (1944-45, 1956)
* II. világháborús német harcálláspont és vezetési pont (1945)
* Atombunker és polgári védelmi kiállítás (hidegháború időszaka 1950-1970)
* Katonai tábori műtő (1960-as évektől)
* Orvosi műszerkiállítás (1945-1980)
Hadtörténeti Múzeum
Ha ellátogatunk a Hadtörténeti Múzeumba, akkor a fegyvertár és egyenruhatár mellett megtekinthetjük a zászló- és numizmatikai gyűjteményt is. Állandó kiállításainak keretein belül megtekinthetőek a kézifegyverek, illetve a magyar honvédség története. Ezen kívül időszaki kiállításokat is rendeznek.
1999-ben a Hadtörténeti Múzeum elnyerte az év múzeuma címet.
Budavári Labirintus
Az 1200 méter hosszú barlangrendszer egyedülálló az egész világon. Napjainkban a magyar történelem különböző korszakait mutatja be a kialakított kiállítóterekben. Láthatjuk az őskori ember életét, a magyar monda-, és hiedelemvilágot, megismerhetjük a Hun Birodalmat, az Árpád-házi fejedelmek korát, valamint Mátyás király reneszánsz korszakát is.
Igazi különlegesség a labirintus-járás. Ennek a programnak különböző fajtái vannak. Részt vehetünk az Őskori Labirintus, Történelmi Labirintus, Másvilági Labirintus, Bátorság Labirintus megismerésében, melyek nappal látogathatóak. Igazi egyedi csemege az esti labirintus-járás, a jegyeseknek szervezett Szerelmesek Labirintusa, Személyes Labirintus, mely az egyszemélyes útkeresés lehetősége, valamint a Lámpás Labirintus programok. Ezekre a programokra előjegyzéssel lehet jelentkezni.
Felső-vízivárosi (Szent-Anna) templom
Az 1740–1765 között épült kéttornyos barokk templom Hamon Kristóf, Nepauer Máté és Hamon Mihály munkája. Az eredetileg jezsuita templom végleges befejezését előbb földrengés, később a rend felbomlása akadályozta. Így végül csak 1805-ben szentelték fel.
A templom belsejében nagyszerű barokk szószéket láthatunk, amely 1773-ban készült, a barokk nagymesternek, Bebó Károlynak a munkája.
Citadella
A Citadella erődítményt még Ferenc József építette 1851-ben Zita Emánuel és Kasselik Ferenc tervei alapján. Célja a magyarok sakkban tartása, melynek közvetlen eszköze a 60 darab ágyú volt. Méretei szerint 220 méter hosszú, 60 méter széles és 4 méter magas. Az 1960-as években határozták el turistaközponttá való alakítását.
Szent-Gellért szobor
Az 1904-ben felállított 7 méter magas bronzszobor Jankovics Gyula és Gárdos Aladár szobrászok alkotása. Szent Gellért hittérítő, első magyar vértanú. Jobbjában keresztet tart, a mellékalak a magyar pogány vitéz.
Névjegyek
Magyar Nemzeti Galéria
* Cím: 1014 Budapest, I. kerület, Szentgyörgy tér 2.
* Budavári Palota B, C, D épület
* T: 20/439-7308
* nyitva tartás: K-V: 10-18
* www.mng.hu
Budapesti Történeti Múzeum
* Cím: 1014 Budapest, I. kerület, Szent- György tér 2. Budavári Palota E épület.
* T: 1/487-8800
* Nyitva tartás: márc. 1.- máj. 15 és szept. 16-okt. 31-ig: K-V: 10-18, máj. 16–szept. 15.: 10-18, nov.1.-feb. 28. K-V 10-16
* www.btm.hu
Mátyás templom
* Cím: 1014 Budapest, I. kerület, Szentháromság tér 2.
* T: 1/355-5657
* nyitva tartás: H-P: 9-17, Szo: 9-12, V: 13-17
* Kapcsolattartó: Lelkészi Hivatal
* www.matyas-templom.hu
Halászbástya
* Cím: 1014 Budapest, I. kerület, Vár
* Március 15- Október 15: 9-23: belépő van, egyéb időpontokban ingyen látogatható
Szentháromság-oszlop
* Cím: 1014 Budapest, I. kerület, Szentháromság tér
Sziklakórház
* Cím: 1012 Budapest, I. kerület, Lovas út 4/c.
* Tel: +36 70 701 0101
* Nyitvatartás: keddtől vasárnapig 10:00-20:00. Utolsó belépés:
* 19:00. Vezetés indul minden egész órakor. Csoportok külön időpontot
* e-mailen kérhetnek. (info@sziklakorhaz.hu)
* www.sziklakorhaz.hu
Hadtörténeti Múzeum
* Cím: 1014 Budapest, I. kerület, Tóth Árpád sétány 40.
* Tel: 1/325-1600
* nyitvatartás: ápr.1.–szept. 30: K-V: 10-18, Okt. 1.–Márc. 31.: K-V: 10-16
* www.militaria.hu
Budavári Labirintus
* Cím: 1014 Budapest, I. kerület, Úri u. 9. / Lovas út – Palota út sarok
* Tel: 1/489-3281, 1/212-0207, 1/212-0287
* nyitvatartás: H-V: 9.30-19.30
* www.labirintus.com
Felső-vízivárosi (Szent-Anna) templom
* Cím: 1011 Budapest, I. kerület, Batthyány tér 7.
* Tel: 1/2013404
* Az előtér nyitvatartása: H-V: 6.15 - 18
* A templom csak a napi két mise alatt tart nyitva: 6.15 – 7-ig, és 16.30 - 18-ig
* kapcsolattartó: Plébániahivatal
Citadella, Szent Gellért szobor
* Cím: 1013 Budapest, I. kerület, Gellérthegy






